A 430. esztendőben Krisztus előtt hemzsegett a nép Athén városában. Athén hadban állott akkoriban Spárta ellen a görög hegemóniáért: a történetírók csak peloponnézoszi háborúnak nevezik ezt a küzdelmet. Ez a háború 30 éven át tartott, és Athén bukásával ért véget. Amikor még csak egy éve tartott a háború, a város zsúfoltságig telt a rongyos, rémült népséggel, melyek leírhatatlanul piszkosak és nyomorúságosak voltak.
A nyár igen meleg volt, legyek és rovarok lepték el rajokban a levegőt. Az athénieket elszomorította a spártaiak győzelmei, ennek ellenére is bíztak vezetőikben, s katonáik is tartották bennül a lelket. Ekkor döghalál ütötte fel a fejét. Ettől jobban megrémültek, mint az ellenfél puszításai. Egy-két nap alatt tömegesen betegedtek meg az emberek. Az orvosok sajnos semmit nem tudtak tenni ellene. Teljes tudatlanságban voltak a betegség okát illetőleg, és s mivel a betegek közvetlen közelében tartózkodtak, ők maguk is áldozatul estek ennek a kórnak. A betegek közül sokan jóshelyek látogatásával, vallásos szertartásokkal próbálták elejét venni a pusztulásnak, de ezek is ugyan olyan hatástalanok voltak, mint az orvosok előírásai.
Az emberek úgy hullottak akár csak a legyek, házaikban, utcákon, templomokban s nyilvános kutak körül, ahová elvonszolták magukat, hogy égő szomjúságukat oltsák. A halottak egymás hegyén-hátán hevertek, holttestek és haldoklók egy rakáson. A gazdagok kriptáit megrohanták a szegények, s a gazdagok temetetlenül feküdtek az utcákon. Mindennap óriási halomban égették a hullákat, s minden égetésnél zavargások törtek ki, mert sokan elfoglalták mások máglyáit, és maguk halottait égették el rajtuk. Amikor Periklész meghalt, a dögvész még két évig dühöngött, aztán elült, hogy egy év után újra visszatérjen. Végül is eltűnt, miután elpusztította az athéni köztársaság lakóinak több mint egyharmadát.
Ez volt a történelem első nagy járványa. Az egyetlen leírás, ami birtokunkban van róla, egy szemtanútól származik, méghozzá Thukydidésztől. Egyetlen más figyelemre méltó írásunk sincs e járványról, 1700 éven keresztül, míg a Fekete Halál ismét meg nem jelent Európában, magával vonva minden olyan szörnyűséget, hogy még ma is megborzongva tudunk rá gondolni. A nép ekkor egy fekete lovon ülő emberként képzelte el, amint elvágtat az országok fölött, s puszítás és halál jár nyomában.
Thukydidész leírása szerint, a szenvedőket szörnyű szomjúság gyötörte, és a testük vöröses, és mindenütt fekélyes. Igaz nem tesz említést a felduzzadt mirigyekről, amelyek egy orvos szerint jellemző tünet. De Thukydidész nem volt orvos. Nem kétséges, hogy a Fekete Halál azonos volt azzal a betegséggel, melyet ma bubo-pestisnek nevezünk,s ma már nincs hiány a későbbi járványok orvosi leírásában.
Nem csupán az orvosokról maradtak ránk leírások a pestisről. Sok igen pontos és színes adalékunk van püspökök, költők, krónikások és egykorú történetírók tollából. Írásaikból a halál és pusztulás szörnyű története bontakozik ki. Mivel nagy hatással volt ez a járvány az akkori irodalomra, a tudományra, a művészetekre, az orvostanra, a teológiára és a társadalom gazdasági szervezetére is, a történetírók az bizonyítják, hogy a XIV. századbeli Fekete Halál jelzi a középkor végét és indítja el a reformációt.
Miután az orvosok elmenekültek, a flagellánsok pedig elvesztették népszerűségüket, a nép minden reményét az isteni segítség és a szentek közbenjáró erejébe vetette. Több kis dolog is előkészítette az események ilyen fordulatát, mert nem sokkal a járvány megjelenése előtt több természetfölötti jelenség játszódott le. Olaszországban földrengések voltak és egész falvakat nyelt el a föld. A pápa avignoni palotája fölött hajnalhasadáskor egy tűzoszlop állt ott egy óra hosszat. Párizs városa fölött napnyugtakor egy tűzgolyó jelent meg zivatarok árvizek és éhíségek söpörtek végig Európában. Így hát számtalan könyörgés és imádság szállott Szent Rókushoz és Szent Sebestyénhez és tiszteletükre megszámlálhatatlan körmenetet tartottak.
Azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mennyien estek a fekete halál áldozatául. Állítólag Kínában több mint 13 millió ember halt meg India pedig egészen elnéptelenedett. IV. Kelemen pápa becslése szerint több mint 42 millió ember pusztult el. Firenzében több mint 60 ezren haltak meg Velencében vagy százezren. Franciaország sok városában 20 ember közül jó ha kettő életben maradt. Két francia királynő egy érsek és számos fontos személyiség pusztult el itt a járvány alatt.
Avignonban a pápa kényszerült meg szentelni a Rhône- folyót vizét, hogy a holttesteket haladék nélkül bele dobják, mert a temetők már színültig teltek. Londonban több mint 100 ezer ember halt meg.
A Fekete Halál mélységes hatással volt az egész világ menetére, talán csak a világháború következményeivel lehet összehasonlítani. A korszak krónikusan, szinte kivétel nélkül megemlékeznek az erkölcsi mértékek üléséről, amely ekkor bekövetkezett.
Az emberek kevesebben lettek, s ennek folytán öröklés útján gazdagabbak. Ezek pedig átadták magukat a falánkság szerencsejátékoknak, féktelen paráználkodás bűneinek.
A Fekete Halál volt az egyik fő oka a középkor gazdasági rendszerében végbemenő nagy átalakulásnak. Óriási hatással volt a régi hűbéri rendszerre és nagy szerepet játszott a jobbágyság fokozatos megszűnésében. A birtokosok ezrével pusztultak el és a föld ijesztő gyorsasággal cserélt gazdát. A munkások is tömegesen haltak el, a munkakínálat jelentősen alábbszállott, a megmaradó munkások pedig magasabb béreket követeltek. A bérek színvonala folyton növekedett, s vele együtt a megélhetés is drágult. A birtok cserék számtalan pörre vezettek és az ügyvédek eddig majdnem ismeretlen foglalkozása Angliában, mind nagyobb számban jelentek meg a színtéren. A Fekete Halál jelzi egy korszak végét és egy újabb meg a kezdetét Európa gazdasági történelmében. A társadalmi és gazdasági szervezetekre való hatása azonban nem volt olyan szembekötős, mint egyik másik háborúé vagy hódításé, de sokkal hatékonyabb, mélyre járó és tartósabb volt.
Mindezen okok folytán, gyakran állítják be a Fekete Halált a reformáció egyik okozójaként, a népnek megváltozott magatartása az egyházzal szemben, gyengítette a papságnak az oktatásra való befolyását is. Az emberek más dolgok iránt is érdeklődni kezdtek, nemcsak az egyház hősei vagy az egyházatyák megemlékezése iránt. Az ókori görögök és rómaiak gondolatai is kezdték érdekelné őket. Ennek a dagálynak nem lehetett gátat vetni. Az új tudásvágy mindent legyőzött, reformáció megszületett.
London, miután százezer lakosa elpusztult a Fekete Halál során tovább őrizte magában a járvány csíráit. 1603-tól 1665-ig a Nagy Londoni Tűzvész végéig a járvány négy esztendő kivételével, minden évben meglátogatta Londont. A Nagy Dögvész utolsó esztendejében, isten keze végrehajtotta azt amit az emberi kéz oly sokáig vonakodott megtenni. Kitört a Nagy Tűzvész, végigsöpört az egész belső városon lerontva a régi határokat és ezrével pusztítva az ócska, férgektől hemzsegő házakat. A Nagy Tűzvész, mely a Nagy Dögvész sarkában járt, a végső csapás volt a londoniak szemében, de a Nagy Tűzvész véget vetett a járványnak, Londonban ettől az időtől fogva egyetlen súlyosabb ragály sem látogatta meg a várost.
Az 1630-as pestisjárvány, amely Velencét is sújtotta, sebesen terjedt Észak felé és hamarosan végigsöpörte Tirolt is. Nemsokára környező vidékek is a szenvedés és halál poklában érezték magukat. Pár évvel később, a pestisjárvány kitört Bécsben is. Szenvedés, pusztulás és halál következett be.
1720-ban rettentő erővel tört ki a pestis Marseillesban és onnan elterjedt egész Dél-Franciaországban. 1799-ben pestisütött ki a Jaffában időző francia hadseregben.
A 19. Században gyakran voltak pestisjárványok Oroszországban, Indiában és a Balkánon is.
1924-ben pestisjárvány tört ki Los Angeles californiai városában, ez a város kétszer akkora, mint London volt a Nagy Dögvész idejében.
A betegség fertőző volta, gondolata hamarosan elterjedt. Az orvosok, akik pestises betegeket kezeltek, olyan ruházatban öltöztek, amely véleményük szerint távol tartotta tőlük a fertőzést. Bőr ruhát vettek föl, hosszú kesztyűt és hosszú botot hordtak, amivel a beteg pulzusát tapogatták. Az arcukra ormótlan szemüveget és álarcot húztak. Mikor ebben a maskarába járták a betegekhez a pestis okozta komor hangulat ellenére is élénk derültséget keltett megjelenésük a nép között.
További kutatások kiderítették, hogy a betegséget patkányok terjesztik tovább és a patkányokat bolhák fertőzik meg. Megállapítást nyert, hogy minden keletkező járvány először a patkányok között tör ki és tőlük terjed át az emberre. Most már érthető, miért tisztította ki a Nagy Tűzvész Londont a pestistől, hogy soha ne térjen vissza. A közegészségügy fejlődésével, a patkányok és egyéb férgek írtásával a pestis szinte teljesen eltűnt a világról. A Fekete Halál rémképe, mely valaha két esztendő alatt 25 millió embert kaszabolt le, nem fenyegették többé a világot az Úr 1938-ik esztendejében.
Ha érdekelnek még a járványok, akkor olvasd bátran Ralph H. Major: A világ legnagyobb járványai c. könyvet.
